23. fejezet

 Remélem tetszeni fog mindenkinek és komiztok is, mert így nem tudom mi a jó és a rossza történetben. Tudom, hogy nagyon rövidek ezek a részek, de megpróbálok sietni velük:)

Jó olvasást:D

  Zilálva riadtam fel és ültem fel az "ágyra". 

- Ez csak egy rossz álom - suttogtam magam elé. 

 Ekkor vettem észre, hogy patakokban folynak a könnyeim. Letöröltem, és megpróbáltam visszaaludni, de mindig ugyanoda kerültem, majd a zuhanás és végül felriadok. Egy idő után kezdtem unni, így inkább kimentem a konyhába, főztem egy kávét és egy meleg pokróccal együtt kiültem a teraszra. Megnéztem a napfelkeltét és már majdnem visszaszundítottam, amikor valaki megérintette a vállam. Annyira megijedtem, hogy nem sokon múlt, hogy leessek a székről.

- Minden rendben? Csak nem megijesztettelek? - kérdezte Josh aggódva.

- Nem csak viccből kaptam majdnem szívinfarktust. Amúgy minden oké - mondtam kissé hűvösen. - És te miért vagy fenn ilyen korán?

- Nem tudta aludni - válaszolta és közben vigyor kúszott a szájára - meg nem volt mellettem az alvókám.

- Bocs, hogy nem vagyok plüssmaci, ami mindig melletted van - mondta gúnyosan. Megláttam szemeiben a szomorúság eső jeleit és folytattam - Nem haragudj, csak nem jól aludta és ez rányomta a hangulatomra a bélyeget.

- Értem, ééés elmondod, hogy mi rosszat álmodtál? - faggatózott.

- Nem szeretnék erről beszélni - mondtam és lesütöttem a szemem.

 Ezután leült mellém és bebújt a takaró alá. Beszélgettünk, ám én eközben észrevétlenül kicsempéztem a telóját a zsebéből. Mivel egy idő múlva kifogytunk a beszédtémákból bementünk. Ő a konyhába, míg én a télikertbe mentem. Kihalásztam a zsebemből a mobilt és már tárcsáztam is Alyson számát. Pár csörgés után egy nagyon kómás hangú lány vette fel.

- Igen? - szólt bele álmosan Aly.

- Szia, Jázmin vagyok... - kezdtem, mire hatalmas koppanás, futás és végül ordibálás lett a vége.

- Végre! - hallottam Phil megkönnyebbült hangját - Nem is tudod mennyire aggódtunk érted. Minden rendben? Nem esett bajod? - kérdezte aggódva.

- Nem, semmi bajom. Phil beszélhetnénk? - kérdeztem.

- Természetesen - felelte, majd visszavette kihangosításból és már csak az ő hümmögését hallottam - Mi a baj?

- Én...nem is tudom, hogy mondjam.Embert öltem, amikor megpróbáltam megszökni, de nem akartam - magyaráztam.

- Kincsem én annyira sajnálom. Ha nem erőltetem az újabb testőröket, akkor ez nem történt volna meg- szabadkozott.

- Ne haragudj, hogy nem bíztam benned... - mondtam, majd megláttam Josht és azonnal kinyomtam.

- Ez mégis mi volt? - kérdezte ingerülten. Tudtam, hogy látta és mégsem akartam elhinni, hogy lebuktam.

 Hatalmas léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, és épp előttem állta meg. Szemeiből sütött a düh, a csalódottság és az elfojtott indulat.

- Én...nem... - kezdtem magyarázkodni, de egy intéssel belém fojtotta a szavakat.

- Miért? - tette fel az első értelmes kérdést.

- Sajnálom. Én csak...hallani akartam a hangjuk - mondtam őszintén, de még véletlenül sem néztem rá.

- Miért nem bízol bennem? - kérdezte, majd mikor nem válaszoltam fogta magát és elviharzott.
 Egész délelőtt kerül és csak ha muszáj volt szólt hozzám. Ebéd után visszamentem a kertbe és segítettem Marynek. Beszélgettünk és megígérte, hogy ha lesz rá módja nekem adja az egyik fehér-vörös rózsát.
 Este felé valaki dörömbölt az ajtón. Mary kijelentette, hogy azonnal mennyek a nappaliba és addig ki ne jöjjek, míg nem szól. Vonakodva ugyan, de szót fogadtam és bementem a nappaliba, ahol egy dühös Joshsal találtam szembe magam. Kintről behallatszott minden amit beszéltek.
- Hol van a lány és a herceg? - kérdezte egy pasas, kissé sem kedvesen.
- Itt nincsenek, de még ha tudnám is, hogy hol vannak akkor sem mondanám el - jelentette ki határozottan.
- Állj el az útból kertész - parancsolta valaki más.
- Nem - mondta határozottan, majd egy hatalmas csattanás és vagy 5 ember lépett be a szobába.
 Megragadták a karom és ráncigálni kezdtek kifele, de ellenálltam. Erős taszítást éreztem, majd olyan lendülettel vágódtam el, hogy onnantól képszakadás.

Mikor felébredtem iszonyatosan fájt a fejem. Körbenézve nem láttam mást csak egy hatalmas fehér szobát. Kiugrottam sz ágyból, de a hirtelen mozdulattól megszédültem és visszazuhantam. Mikor újra felkeltem odaosontam az ajtóhoz. Megpróbáltam kinyitni, de az be volt zárva. Hallottam, hogy valaki mászkál az ajtó túloldalán, ám nem mertem megszólalni. Ekkor hirtelen elfordult a zár és meglepődve álltam szembe fogva tartómmal.
- Te...átkozott... - kezdte, majd teljes erőmből püfölni kezdtem a mellkasát. Megragadta a csuklóm és hátralökött sz ágyra.

- Mégis mit képzelsz magadról? – vont kérdőre, és mikor nem válaszoltam lekevert egy hatalmas pofont.
 Én válaszul újra nekiestem. Ütöttem, ahol értem, de nem nagyon hatotta meg, majd megunva ismét az ágyra lökött. Nem értettem semmit.
- Ki vagy? - kérdeztem meg mikor megtaláltam a hangom.
- Nem tudod ki vagyok? - kérdezte, mire válaszul megráztam a fejem.
 Elkezdett az ajtó felé hátrálni, majd kiszólt. - Valaki hívja ide Dr. Leninget! - ordított ki, majd nem sokkal később zilálva megjelent az orvos.
- Felség, minden rendben? - kérdezte aggódva.
- Velem igen, de a hercegnővel már van némi probléma - magyarázta.
 Megvizsgált a doki, majd megkérte a srácot, hogy menjen ki vele. Nem tudom mi lehet a baj velem, hisz mindenre emlékszem, csak van ami kissé ködös.