17. fejezet

 Sajnálom, hogy ilyen sokára hoztam a kövit, de összecsaptak a fejem felett a hullámok. Azért
 remélem tetszeni fog és örülnék, ha komikat is kapnék vagy legalább itt hagyná annak a jelét, hogy elolvasta a rész. 

A történetről annyit, hogy ez amolyan epizódszerű lett, de azért olvasható, tehát jó olvasást és komikat illetve más véleményt:)

Mi történhetett velem? Mit akarnak tőlem? Hol vagyok és ki hozatott ide?- újra és újra csak ezek a gondolatok keringtek a fejem körül. Nem tudom mióta vagyok itt, miért vagyok itt. Napok, talán hetek telhettek el, mióta elfogtak, de nem tudom pontosan megállapítani mivel a szemem be van kötve valami sötét anyaggal. Időnként bejön egy fiú, majd egy hang alapján idősebb férfi.

- Nézz rá fiam! Soha nem gondoltam, hogy olyan lesz mint az anyja- mondja meghatottam a férfi.

- Apám, nem lenne jobb, ha végre látna is. Elég furcsa így látni- panaszkodik a fiú.

- Ne tévesszen meg az angyali külső- jelenti ki, majd valószínüleg távozik.

 Nem érzek mát, csak dühöt, félelmet és némi kíváncsiságot. Már épp kezdek beletörődni, hogy egyedül maradtam ismét, de meghallom valaki halk szuszogását. Hallom, ahogy nagy léptekkel közelebb jön, majd érzem, hogy óvatosan megérinti a szövetet. Félrehúzza. Nem láttam egyből, mert a szememnek újra hozzá kell szoknia a fényhez.

- Jól vagy?- kérdezi- A nevem Joshua Andrew Delon.

Joshua Andrew Delon

- Nem ismerlek és örülnék, ha kimásznál a képemből- közlöm, talán kissé hűvösen.

- Én nem beszélnék így a helyedben- mondta.
Próbáltam felállni és megütni az arroganciája miatt, de valami nem engedte. Ekkor nézek végig magamon először, és megakar a szemem egy apró bilincsen. Próbálom kiszabadítani a kezem, de hiába, mert az sokkal erősebb.
- Én nem tennék a helyedben semmi meggondolatlan mozdulatot, hacsak nem szándékozol elvérezni- közölte olyan rideg hangon, hogy az már szinte fájt.
- Mit akarsz tőlem?-kérdeztem TŐLE.
- Még semmit, csak tegyél mindent úgy, ahogy azt mondják neked- mondja kicsit gyengédebb hangon, majd a csuklómhoz nyúl és leszedi a bilincseket.
 Amint figyelme elkalandozik, egyből felállok és elindulok az ajtó felé, de elkapja a karom. Erősen tartja és egyből visszaránt maga elé. Fáj, de nem hagyom, hogy lássa így nem nézek rá.
- Ezt meg ne próbáld még egyszer- kezd fenyegetőzni- különben, mit gondoltál? Azt hitted hagyom, hogy elszökjön a foglyom, mert akkor nagyot tévedtél Hercegnő.
 Lefagyok. Mégis mit tud az rólam?
- Eressz el te bunkó - mondom lehajtott fejjel. - Mit tudsz te rólam vagy akár az életemről? - kérdezem ingerülten.
- Te nem emlékszel rám?- kérdezett vissza meglepetten.
- Nem illik kérdésre kérdéssel felelni. Miért kéne?
- Mindegy! Jázmin Alexia Song vagy, 16 éves és hercegnő. Eddig oké, nem?- kérdez, mire bólintok.- A szüleid meghaltak úgy 14 éve, a nagybátyád nevel és viszonylag rövid ideig maradtatok bárhol is...- mondta.
- Igen, de ezeket netről is tudhatja bárki- válaszoltam még mindig dühösen.
- Igen, de azt senki nem tudja, hogy a szüleidet megölték- mondta, majd kis szünet után folytatta.- Én tudom, hogy mi történt akkor éjjel.
- Hazudsz, mint mindenki más. Nem tudom ki vagy, de nem fogok olyasvalakinek hinni aki elrabolt- közöltem vele. Ezután éreztem ahogy könnyeim utat törnek maguknak, ezért elfordultam. Tudom nem szégyen sírni, de nem szeretem ha látják.
- Miért pont netről, hisz ismerlek születésed óta és te is engem- mondta, majd engem megkerülve elhagyta a termet.
 Egyedül maradtam, mint a szüleim halála után. Sírtam és sírtam, mert fájt, hogy talán igaza lehet. Nem tudom hova tenni őt és ez nagyon zavart. Talán el kellett volna hinnem neki amit mond, de nem ment. Egy idő után éreztem, hogy a fejemet szétmarcangolja a fájdalom, majd pár perccel később mindent elnyel egy sötét buborék.
 Mikor újra magamhoz tértem teljesen máshol voltam, mint eddig. A fehér, üres szobát felváltotta egy ízlésesen berendezett helység.  Óvatosan kikeltem az ágyból és hangtalanul a hatalmas ablakhoz siettem. Kinyitottam, majd kiléptem az erkélyre. Meglepően melegen sütött a nap, ahhoz képest, hogy még (számításaim szerint) tél volt. Hallottam, amikor több ember is belép a szobába, így gyorsan elbújtam az egyik fal tövébe.
- Hol a lány Aaron? Azt mondtad nincs elég ereje, ahhoz, hogy el tudjon menekülni- halottam meg Josh dühös hangon - Nem lennék a helyedben haver.
- Hahaha,.. én csak elláttam a sérüléseit, nem az én dolgom volt a Hercegnőre vigyázni- magyarázza valaki.
- Hé ahelyett, hogy egymást marjuk, inkább meg kéne keresni- javasolta másvalaki.
 Közelebb hajoltam az ablakhoz, hogy jobban lássam illetve halljam miről beszélnek, de az egyik kiszúrt.
- Nézzétek- mutat felém- ott van a mi kis drágánk- és ezzel sikerült buzis benyomást keltenie bennem.
 Joshua gyorsan átszelte a köztünk lévő távolságot, de mivel az erkélyen nem nagyon tudtam elfutni, így inkább meg sem mozdultam. Ahogy mellém ért, küldött egy elismerő bólintást és berángatott a többi emberhez. Mindenki úgy bámult rám, mintha nem láttak volna fehér embert.
- Kik vagytok és mit bámultok annyira?-bukott ki belőlem kis idő múltán egy értelmes kérdés.
- Ne haragudj, bemutatom őket. Az aki épp duzzog az Aaron, a barna hajú srác David és mellette pedig Kevin- mutatott az említettek felé.
- Szia!- köszönt Aaron.- Hát ilyen nincs vagyis van csak na... nem gondoltam, hogy ilyen vagy.
- Milyen?- kérdeztem rá.
- Hát gyönyörű és nem mondták, hogy szokásod eltűnni- magyarázta Josh. A fiúk beleegyezően bólogattak és kis idő múlva távoztak, ezzel egyedül hagyva Joshsal. Időközben behozott valaki, valamit, de nem figyeltem és nem is nagyon érdekelt mi az.
- Apám meghívott, hogy egyél velünk és ezt küldi neked. Ebben kell megjelenned- nyújtotta át a sifon ruhát.
- Én ezt fel nem veszem, se most , se semmikor-közöltem vele őszintén és ridegen.
- Ezt egyből gondoltam, így ezt választottam helyette- mondta komoran, ám érezni lehetett a hangján, hogy mosolyog. Átnyújtott egy dobozszerűséget, majd kibontottam és amit benne találtam az már inkább megnyerte a tetszésem, mint az előző.
- Ez már sokkal jobb, mint az a borzadály- intettem a fejemmel a másik felé.
- Ennek örülök, de akkor öltözz, mert a király nem szeret várakozni- mondta.
- Aha.. szóval kimennél, míg átöltözök vagy ha nem akkor legalább fordulj el- mondtam kicsit sem kedvesen.
- Ja, persze- pirult el, majd távozott. Gyorsan felvettem a ruhát és a hozzá kapott magassarkút, megnéztem a tükörképemet és késznek nyilvánítottam magam. Kopogtak az ajtón, majd benyitottak és hallani véltem, hogy "valami nagyot koppant". Megfordultam és Vele találtam szemben magam.
- Na milyen?- kérdeztem félénken.
- Csodás- mondta, majd kivezetett a szobámból és elindultunk valamerre.
 Miközben haladtunk a lehetséges kijáratot kerestem, de sehol sem leltem. Ez idő alatt elértünk egy olyan ajtóhoz ahonnan, számomra ismeretlen zajok szűrődtek ki. Kitárta az ajtót és beléptünk a terembe, ahol miután megláttak minket egyből csend lett. Egy idősebb férfi felállt és szólásra nyitotta száját.
- Üdvözöllek köreinkben, Hercegnő!- üdvözöl olyan negédesen, hogy kavarogni kezdett a gyomrom.- Látom nem azt a ruhát vetted fel amit küldtem, de sebaj. Kérlek ülj ide mellém- invitált, miközben a mellette szabadon lévő helyre mutatott.

William Charles Delon

- Engedd meg, hogy bemutatkozzak. A nevem William Charles Delon- mondta némi örömmel a hangjában.
- Jázmin Alexia Song - mondtam, habár a hátam közepére se kívántam a fazont.
- Tudom kedvesem, tudom. Pont olyan vagy, mint anyád volt ennyi idős korában- mondta boldogan.
- Nem is ismer, és én se magát- vágtam egyből a fejéhez, de nem hatotta meg kirohanásom.
- Ó, dehogy nem, de nem ezért vagyunk itt, hanem hogy együnk- mondta lelkesen, majd intett a komornyiknak és elkezdték behozni az ebédet.
 Egész idő alatt azon agyaltam, hogy honnan ismerhette a szüleim és én mégis mit keresek itt. Néha mikor kérdeztek válaszoltam, de nem igen figyeltem oda semmire. Ebéd után Josh visszakísért a szobámba és beszélgetni vagy inkább faggatni kezdtem.
- Miért vagyok itt és mit akartok tőlem?- vontam kérdőre.
- Azt nem tudom, hogy miért, de apám szeretne megismerni és én is- mondta komolyan.
- Csak hogy tudd, én nem akarok itt lenni és ha kell akkor teszek is ellene- közöltem vele halál komolyan.
- Én nem szeretném ha elmennél- mondta, majd egyre közelebb jött, és pár centire tőlem megállt mialatt mélyen a szemembe nézett.- Örülnék, ha nem próbálnál megszökni és hercegnő módjára viselkednél.
- Nem vagy az apám, hogy megmond mit és hogyan csináljak. Azt teszem ami nekem tetszik és ennek megfelelően fogok viselkedni- szinte ordítottam vele, de nem érdekelte. Mond mégis vagy nekem?
- Miért kell neked folyton kérdezned?- kérdezte ingerülten, amit egy hatalmas pofonnal díjaztam, majd sarkon fordultam és ki mentem az erkélyre. Még hallottam, ahogy távozik, de nem érdekelt.