19. fejezet

 

 Reggel iszonyatos fejfájással és izom lázzal ébredtem. Kimásztam az ágyból és bementem a fürdőbe. Belenéztem a tükörbe és egy fáradt lány nézett vissza rám. Ezután elvégeztem reggeli teendőim, majd visszaballagtam a szobába. Kerestem valami kényelmes ruhát, majd elindultam az ajtó felé. "Óvatosan" kivágtam az ajtót és ezzel sikerült leütnöm egy őrt. Gyorsan elvettem a fegyverét, majd jobbra indultam. Lépteket hallottam, ezért gyorsítottam a tempómon. Időközben a pisztolyt becsúsztattam a cipőm szárába, hogy ne legyen túl feltűnő, de nem jártam sikerrel. Aki csak megpróbált megállítani lelőttem.
 Már majdnem kiértem az épületből amikor az utolsó töltényt is elhasználtam, így elvettem az utolsó embertől az íját. Behúzódtam az egyik fal tövébe és megvártam, míg elrohannak az emberek. Kerestem egy nyitott ajtót és berontottam rajta. Amint észrevettem valamiféle mozgást, azonnal felajzottam az íjat és a nekem háttal álló srácnak szegeztem. Megfordult és torkán akadt a falat. Miután nagy nehezen lenyelte, akkora szemekkel nézet, hogy azt hittem kiesnek a helyükről.
- Te meg mit csinálsz azzal? - kérdezte Josh, miközben a fegyverre mutatott.
- Semmit, de ha közelebb jössz nem hinné, hogy életben hagylak - mondtam hűvösen, de éreztem, hogy megremeg a kezem.
- Ne butáskodj, tedd le szépen és nem esik bajod. Esküszöm - mondta nyugodtan.
- Nem! - ordítottam - nekem senki sem parancsolhat, világos? - kérdeztem.
- Kérlek és nem lesz semmi baj - mondta még mindig nyugodtan.
 Nem vettem észre, de egyre közelebb jött. Megállt közvetlenül a nyíl előtt és merőn nézett. Látta rajtam, hogy tétovázok, így megszólalt.
- Ha szeretnéd, tedd meg. Lőj vagy ereszd le, nekem mindegy csak hallgass a szívedre.
 Könnyű azt mondani, de egyáltalán nem az. Hátráltam egy lépést, majd leengedtem végül pedig elejtettem. Odajött hozzám és átölelt. Hallottam, hogy szíve ugyanúgy kalapál, mint az enyém. Remegtem és éreztem, hogy szorosabban kezd ölelni. El akartam húzódni, de nem ment.
 Ekkor néhány ember bejött, majd hirtelen megtorpant. Josh elengedett és ellépett tőlem. Hátranéztem és több nekem szegezett fegyver nézett vissza rám. Nem sokkal később a király is megjelent.
- Itt mégis mi folyik? - kérdezte ingerülten - Mit képzelsz magadról? - nézett rám, ám helyettem más válaszolt.
- Kérlek, apám, hagyd! Nem csinált semmit, de ezt ne itt beszéljük meg - mondta Josh hűvösen.
- Rendben. Hozzátok a lányt és ha lehet ne kerüljön fegyver közelébe - dühöngött tovább.
 Ezzel elvittek egy olyan szobába, amit teljes mértékben a sötét színek birtokoltak. A hatalmas ablakon bejövő fénytől sem lett sokkal világosabb, így inkább volt nyomasztó mintsem vidám. Charles leült a dolgozó asztala mögé, míg Josh mellette állt.
- Mégis, hogy képzelted, hogy mészárlásba kezdesz? Eddig vendégként bántunk veled, de ha erre nem adsz magyarázatot, ezen változtatni fogok - mondta Charles.
- Te embert ölté? - hüledezett Josh.
- Kikérem magamnak. Nem öltem embert legalábbis nem szándékosan tettem - adtam választ.
- Akkor mégis miért tetted? - kérdezett a király.
- Mert be vagyok zárva és már nem bírom. Csak ki szerettem volna menni a szabadba. Különben is nem szükséges a maga engedélye ahhoz, hogy bármit tegyek. És miért nem tud nekem senki sem válaszolni egyenesen? - fakadtam ki.
- Ide figyelj! Tudom, hogy nem válaszolnak neked, mivel én ezt kértem, hisz néhány dologra magadnak kell rájönnöd - mondta.
- Akkor mondja meg, hogy mi történt aznap éjjel, amikor a szüleim meghaltak? - kérdeztem.
- Emlékszel valamire? - jött a válaszkérdés, mire egy nemleges fejrázás volt a válaszom. - Aznap mi is ott voltunk - mutatott magára és a fiára. - A szüleiddel volt némi nézet eltérésem a neveltetéseddel kapcsolatban. Az okok nem lényegesek. Apáddal annyira összekaptam, hogy majdnem lelőttem. Ekkor jöttek be a nővéreid, majd nem sokkal később édesanyád... - kezdett bele.
Mindent elmondott, amit tudatni akart velem. Mire a végére ért teljes mértékben a düh kerített hatalmába. Üvölteni tudtam volna a benne elhatalmasodó ködtől.
- Minden rendben? - kérdezte Josh kissé bizonytalanul.
 Ránéztem és ha szemmel ölni tudtam volna mindenki halott lett volna a szobába rajtam kívül.
- Persze, de ha megbocsátanak mennék - jelentettem ki, majd távoztam.
 Kinn őrök hada fogadott. Mindenki azt kérdezte, hogy visszakísérjen-e a szobámba, de én inkább megkértem az egyiket, hogy olyan helyre vigyen ahol ki tudom magamból adni a dühömet. Lekísért egy edzőterem szerűségbe, ahol két felé lehetett menni. Egyik részen voltak bokszzsákok, súlyzók fegyverek és különböző botok, míg a másik felén a teremnek gerendák, labdák, botok és egyéb táncos cuccok.
 Odamentem a bokszzsákokhoz, felvettem a kesztyűt és már püföltem is a zsákot. Idővel Ben (az őr aki kísérte) is csatlakozott, így már volt kivel ténylegesen küzdenem. Egy ideig hagyta magát aztán bekeményített, de így is simán levertem. Nem sokkal később feladta, így áttértem a lazább módszerre.
 Kerestem egy ütősebb számot, majd beindítottam és táncolni kezdtem. Először csak az ütemre mozogtam később pedig már komplett koreográfiává alakult. Imádtam táncolni és a végtelenségi folytattam volna, ha a lábaim nem fáradnak el. Visszamentem a szobámba és elmentem zuhanyozni. Gyorsan kész lettem és már indultam is a szobába, de valamin vagy inkább valakin megakadt a szemem.
- Damon? - kérdeztem, mire felém fordult az illető. Nem láttam az arcát, de tisztán éreztem, hogy bámul.
- Damon... te vagy az? - kérdeztem kissé kétségbeesetten, mikor nem válaszolt.
 Közelebb jött és átölelt. Nem tudtam ki az, de nem is ismertem fel. Ellöktem magamtól, majd hátrálni kezdtem és elestem valamiben. Mire újra felálltam és felnéztem senki sem volt rajtam kívül a szobába. Bemásztam az ágyba és sírni kezdtem. Gyűlöltem itt lenni és azt az ember is aki felelős a szüleim haláláért. Eldöntöttem, hogy ha lehet minél előbb megszökök és eltűnök a szemük elől.

Másnap:
 Arra ébredtem, hogy valaki simogatja a hátam. Ekkor vettem észre egyrészt, hogy még sötét van, másrészt, hogy sírtam álmomba.
- Csssss.... nyugodj meg. Nem lesz semmi baj, nem vagy egyedül - mondta.
- Damon én nem akarok itt lenni - mondtam reményeim szerint Damonnek.
- Gyere ide, kis butus - mondta és felhúzott ölő helyzetbe. Átölelt, majd megcsókolt.
 Éreztem, hogy egyre jobban kívánom a közelségét. Fölém mászott, miközben visszanyomott az ágyra. egyre hevesebben kezdett csókolni és már áttért a nyakamra mikor hirtelen megállítottam. Felnézett rám,  értetlenség és vágy csillogott a szemében.
- Előbb áruld el ki vagy? - kértem.
- De ha megteszem elküldesz. - mondta határozottan.
- Nem, dehogy - biztattam.
- Hát jó.....