21. fejezet

 Remélem mindekinek tetszeni fog és véleményket is kapok.

Sajnálom, hogy ennyire rövid lett, de cserébe megpróbálok még feltenni a héten 1-2 részt.

Jó olvasást és valamilyen formába jelezzétek, hogy itt jártatok :)

"A labirintus olyan, akár az élet. Bármelyik úton indulsz el, sohasem tudhatod, célhoz vezet-e, vagy zsákutcába jutsz."

 Futottam, ahogy az egy magassarkúban lehetséges, majd elértem a labirintus bejáratát. Beléptem, és elindultam jobbra. Soha nem értettem a lényegé, mégis viszonylag hamar kitaláltam szinte mindegyikből. Azonban ez más volt. Egy ideig bolyongtam, majd kezdtem bepánikolni, mivel sehol sem találtam a kiutat. Mikor beértem a közepére furcsa hangfoszlányokat sodort felém a szél.

- Itt kell lennie. Nem juthatott messzire - hallottam meg valakinek a hangját.

 Megijedtem és inkább folytattam az utam, mígnem beértem a labirintus közepére. Megtorpantam. Egy hatalmas szökőkút és padok vették körbe a kis teret. Csodálkoztam, hogy hogy lehet ennyire szép, de újra közeledő léptek zaját hallottam. Elindultam balra és újfent csak futottam, majd nekimentem valakinek. Minden ami a kezében volt szétszóródott a földön.
- Elnézést. - szabadkoztam - Segítek összeszedni.
- Nem kell kedveském - mondta kissé rekedtem az idős néni. - Manapság, mindenki, úgy rohan - magyarázta, majd fenézett rám. - Nahát, Hercegnő! Maga mit keres kinn ilyenkor? - érdeklődött.
- Én...csak...nem szeretem a bezártságot - mondtam és folytattam - ne haragudjon, de most mennem kell.
 Bólintott, és már utamra is engedett. Talán két sarkon fordulhattam be, mikor valaki visszarántott és nekiszorított a sövénynek. Amikor megláttam a támadóm, minden bátorságom és erőm elszállt.
- Miért? Miért tetted, hisz' megígérted, hogy ott maradsz - vont kérdőre Josh.
- Sajnálom, csak...- kezdtem el, de ez iménti idős hölgy félbeszakított.
- Kedveskéim, nem lenne jobb megbeszélni valami meleg helyen? - kérdezte kedvesen, mire mindketten bólintottunk.
 Elindultunk arra amerre, mutatta az utat, ám ezalatt az idő alatt egyikünk sem szól egyetlen szót sem a másikhoz.Mikor elértünk a kunyhóhoz teljesen átfáztam. Belépve viszont éreztem, ahogy kezdek "kiolvadni".
- Elnézést. Mégis ki maga? - kérdeztem meg.
- Ő Mary, a kertészünk - magyarázta Josh.
- Kedvesem, a név nem minden. Joshua hercegnek igaza van, tényleg Mary vagyok, de nagyon ritkán szólítanak a nevemen - mondta szomorúan. - Tessék - nyújtott át egy bögre gőzölgő valamit.
- Mi ez? - kérdeztük egyszerre.
- Tea, mégpedig zöld tea, jázminnal - mondta kedvesen.
 Megittuk a teákat, majd Mary adott egy kényelmesebb ruhát és elküldött fürdeni, addig Joshsal beszélt. Lezuhanyoztam, majd lemostam magamról a "vakolatot". Óvatosan visszasétáltam a többiekhez, leültem a kanapéra és hallgattam a beszélgetésüket, míg el nem nyomott az álom.

Josh szemszöge:
 Még haragudtam rá egy kicsit, amiért elszökött. Fájt az, hogy megbíztam benne, mégis becsapott.
- Fiam, min gondolkozol ennyire? - kérdezte Mary.
- Semmin - mondtam, de olyan mélyen szuggerált, hogy inkább - Vagyis azon, hogy egyik pillanatban még veszekszünk a másikban pedig már tök jól elvagyunk egymással.
- Értem, de nem gondolod, hogy nem szereti, ha minden lépését figyelik? - mondta kedvesen.
- Megértem én, de... - kezdtem bele, ám Ő ekkor belépett a helységbe.
 Leült a  kanapéra, majd néhány perc múlva elaludt. Maryvel még beszélgettem egy ideig, de mindig elbambultam, amit ő is észre vett. Ezután keresett nekem is valami ruhát és leküldött fürdeni, majd miután végeztem visszaballagtam és bemásztam mellé a kihúzott kanapéra. Gondolkodtam csukott szemmel, majd valamikor apró nyöszörgésre lettem figyelmes. Kinyitottam a szemem és megállapítottam, hogy az a valaki Jázmin. Láttam, hogy szeméből könny szökik ki, és olyan hirtelen ült fel, hogy kissé megszédült.
- Minden rendben? - kérdeztem aggódva.
- Igen - mondta válaszul egy erőltetett mosoly kíséretében.
- Engem nem versz át ezzel - mutattam a mosolyára. - Mondd el, ha valami bánt.
- Félek. - jelentette ki olyan, halkan, mintha tiltott szó lenne. - Félek attól, hogy mi történt a  múltamba. Az apád szavára ugyan nem sokat adok, de akkor is.... Nem akarok elveszíteni senkit. Soha.
- Értelek. Gyere ide - tártam szét előtte a karom.
  Szinte villám sebességgel húzódott hozzám, majd légzése ismét egyenletessé vált és elaludt.