30. fejezet - Befejezés

 

Remélem nem utáltatok meg nagyon, de rettentően sajnálom, hogy csak most tudtam hozni. Azonban felhívnám mindenki figyelmét, hogy a befejező rész tartalmaz némi 18-as rész, így ha nem gond nem vállalok senkiért felelősséget, aki még nem töltötte be ezt az életkort.
Szeretném, ha megírnátok, legyen-e 2. évad, vagy jó ez itt ahogy van.
Jó olvasást kívánok mindenkinek a BEFEJEZŐ RÉSZHEZ.

Mire visszaértünk Londonba teljesen magamba roskadtam. Persze örültem a döntésemnek, mert végtére is jól választottam, de Josh miatt lelkiismeret-furdalásom volt. Mikor hazaértünk egyenesen a szobámba mentem. Belépve a "birodalmamba" egyből az ágyba estem és az eddig elnyomott érzéseim a felszínre törtek.

 Nem tudom meddig sírhattam, de egyszer csak éreztem, hogy valaki leül mellém az ágyra. Felnéztem a könnyektől elhomályosult szememmel, de nem láttam semmit. Ekkor simogatni kezdte a hátam, gondolom nyugtatásképp, majd egy idő múlva az ölébe húzott.

- Cssss...Minden rendben, Szerelmem? - kérdezte Damon bársonyos hangon.

- I...i...gen - hüppögtem, majd erőt vettem magamon és kicsit nyugodtabban folytattam. - Vagyis nem. Olyan kegyetlennek érzem magam. Utálom ezt az egész hercegnősdit. Mit vétettem a Sors ellen, hogy így elbánt velem? És miért pont velem?

- Nem egészen értelek. Azt viszont szívemből mondom, hogy nem vagy kegyetlen, sőt szerintem nagyonis rendes és szeretetre méltó vagy. De miért kérdezted?

- Mert, te is és Josh is belém szerettetek, igaz? - kérdeztem mire kissé feszülten, de bólintott. - Ez a bajom. Mármint nem az hogy szerettek, hanem az, hogy a döntésem miatt most Josh utál. Szívtelen szörnyeteg vagyok - mondtam és a mellkasába fúrtam a fejem és ismét utat törtek maguknak a könnyeim.

- Úgy döntöttél, ahogy jónak láttad, ezért nem hinném, hogy elítél. Különben sem vagy...- kezdte, de közbe vágtam.

- Mit? Te nem gondolnád rólam ezt, ha Őt választom?

- Nem. Megérteném a döntésed. Adj neki egy kis időt, hogy elfogadja. Rendben?

 Pár percig emésztettem a hallottakat, majd egy aprót bólintottam. Ezután még beszélgettünk, játszottunk a gitáromon, majd mély álmatlan álomba zuhantam.

 Reggel arra ébredtem, hogy éles fény borítja be a látóterem. Átfordultam a másik oldalamra, ahol egy egyenletesen mozgó valamibe ütköztem, ami ezután furcsa hangot adott ki. Kinyitottam az egyik szemem és felnéztem a hang forrására. Mosolyogva vetem tudomásul, hogy Damon mellettem aludt. Mozgolódásomra karjait szorosabban a derekam köré fonta és magához húzott.

- Hmmm.... - morgolódott, majd fél szemét kinyitva rám nézett. - Miért keltél ilyen korán? - kérdezte, mire ránéztem az éjjeliszekrényen lévő órára és elmosolyodtam.

- Korán? Már fél 10 van álomszuszék - mondtam, majd játékosan meglöktem a vállát és megpróbáltam felállni, de visszarántott.

- Ha eddig nem kerestek minket, akkor még egy darabig kibírják nélkülünk egy kicsit - mondta, miközben kaján vigyor kúszott az arcára.

 Azonnal vettem az adást és egy gyors csókot nyomtam a szájára. Ezzel annyira megleptem, hogy időbe telet neki, mire felfogta mi történt. Így volt annyi időm, hogy kislisszolja mellőle és a fürdőbe fussak. Már zártam volna be az ajtót, de erősebb lévén, visszanyomta és belépett. Megpróbáltam kitolni, de nem jött össze.

- Ezért büntetés jár - mondta sejtelmes mosollyal.

- Nem félek tőled - válaszoltam, ezzel is húzva az agyát.

 Ezután közelebb jött, míg én hátrálni próbáltam, de beleütköztem a hideg, csempézett falba. Kihasználta pillanatnyi zavarom, a karomat a fejem fölé nyomta és egy kézzel ott is tartotta. Száját az enyémnek nyomta és szenvedélyesen megcsókolt. A forróság elemi erővel áradt szét a testemben. Nem ellenkeztem, így elengedte a kezem és kezeit a csípőmre tette. Testét szorosan az enyémnek nyomta, így érezhettem khm....egyre sürgetőbb vágyát. Élveztem, hogy ilyen hatással vagyok rá, ezért szórakozás gyanánt egyik kezemet a kényes területhez érintettem, mire erényesen belenyögött a csókba. Érzékien elhúztam a kezem, mire csalódottan elvált tőlem.

- Most állítom, hogy kegyetlen vagy - mondta elgyötört arccal.

- Miért is? - kérdeztem ártatlan arckifejezéssel.

- Nem is tudom miért. Megmutassam? - kérdezte mire félve bólintottam.

 Kezét csípőmről a fenekem alá vezette, így egy kicsit meg tudott emelni és felültetett a mosdókagyló párkányára. Szerencsétlenségemre szoknya volt rajtam, ami neki is feltűnt és ki is használt. Kezeit a derekamról a combom belső feléhez vezette. Finoman simogatni kezdte, amit egy kéjes nyögéssel jutalmaztam (a többit megint rátok bízom).

A csajokkal délután vásárolni mentünk a bálra, de nem találtunk megfelelőt. Felajánlottam a lányoknak, hogy varrassuk meg Giorgoneval (ejtsd: Dzsordszónéval). Beleegyeztek, így hazamentünk. Szerencsémre Phil még nem küldte ki a meghívókat. Mivel nem akartam már Londonba maradni, így felhoztam egy kényes témát, amit abban a pillanatban felhoztam hogy kettesben maradtam vele a dolgozószobájába.

- Phil! Szeretnék kérdezni valamit.

- Kincsem, ezer örömmel hallgatlak - válaszolta mosolyogva.

- Értem, akkor szeretnék hazamenni a családi kastélyba - mondtam.

- Értelek, de veszélyes lenne. Nem szeretnélek veszélybe sodorni

- Nem fogsz. Az a jó ebben hogy pont ott nem számít ránk az ellenség. Különben meg tele leszünk őrökkel, vagy nem?

-De - mondta, majd egy kis gondolkozás után hozzátette. - Akkor menjünk haza. A néped is biztos szeretne már látni.

 Ezzel elintézett egy csomó telefonhívást, míg én csendben kilopakodtam. Tájékoztattam a többieket, akiket már most sikerült feldobnom.  Már hiányzott a hazai levegő, de nem csak nekem hanem Alysonnak, Kimnek, Maryonnak és még Lillynek is. Összeszedtünk néhány dolgot; elintéztem, hogy Lin is velünk tudjon jönni, majd mindenki elment aludni.

 Kora reggel keltettek minket, de megérte. Repülővel röpke 2 óra alatt elértük az ország felségterületét. Miután landoltunk beszálltunk a limuzinba és egyenesen a palotához vitettük magunk. Útközben észrevettem, hogy a kastélyhoz közeledve egyre több ember áll az út szélén és mosolyogva integet. Szerencsére a reptér nincs messze így viszonylag hamar elértük a célpontot. Kiszálltunk és bementünk, majd lepakoltunk. Megreggeliztünk, és a lányokat levittem Giorgonehoz. Régi barátom vidáman fogadott minket, majd miután megmondtam neki mit szeretnénk levette a méreteket, kiválasztottuk az anyagokat, majd elküldött minket. Rávettem a csajokat, hogy menjünk lovagolna, amit először bátran elfogadtak. Aztán, mikor az istállóhoz értünk a lelkesedés alább hagyott. Szerencsémre Vihar  nem volt befogva, így szabadon vágtatott a kenelben. 

- Lin, Alexa ő Vihar, a lovam - mondtam büszke mosollyal, majd füttyentettem neki és mellénk galoppolt.

- Nem harap? - aggodalmaskodott Lin.

- Dehogy, de gyertek megmutatom a többit is - mondtam és ezzel bementünk az istállóba.

- Lin ő itt Csillám. Békés ló és megbízik benned, amíg nem adsz az ellenkezőjére okot. Alexa ő pedig Liliom, Camill lova volt, de remélem nem baj, hogy őt kapod.
- Nem, dehogy. És ők kik?
- Balról jobbra Kristály, Zafira és Foltos. Ők az udvarhölgyeim lovai, vagyis Maryoné, Alysoné és Kimé. Akkor nyergeljük fel őket és indulás.
- Mi is jöhetünk? - hallottam meg Luk hangját, mire megfordultam.
 Örömmel bólintottam, mivel Lukon kívül jött még Alex, Damon, Dimitri és George is. Segítettek felnyergelni a lovakat és egy kicsit tanítgattuk Alexáékat. Viszonylag gyorsan tanultak, ezért egy idő után a gyakorló pályán kívülre vittük őket. Hirtelen ötlettől vezérelve közelebb hajoltam Viharhoz.
- Gyorsan, mint a szél szálljunk, hogy ne érjenek utol minket - suttogtam a fülébe és visszaültem kényelmesen.
 Ezután vihar vágtatni kezdett és egyenesen az erőbe száguldottunk. Még hallottam Damon, Luk és George kiáltásait, de nem érdekelt. Szélsebesen vágtattunk, majd egy tisztásra értünk. Lassítottunk, majd megálltunk és leszálltam, míg Vihart a kantárjánál kikötöttem egy fához. Kivettem a zsebemből a Ipod-om és bedugtam  a füleseket a fülembe. Lézengtem egy kicsit, majd elengedtem Vihar és visszaültem a hátára. Elindultunk, de valamitől megijedt a lovam, így a nyugodt galoppból viharos vágtatás lett. Ijedten próbáltam visszafogni, de nem ment. Ekkor hirtelen feltűnt mellettünk két oldalt Damon és Luk, majd meghallottam mögülem is egy vágtató dobogást. Hátranéztem és George volt ott. A mellettem haladó két srác elkapta Vihar kantárját és lelassították. Mikor megállt leugrottam és hátráltam egy lépést. Megkerültem, így egyenesen a szemébe tudtam nézni.
- Hercegnő, kérem ne - aggodalmaskodott George.
- Nem lesz semmi baj - válaszoltam és közvetlen Vihar elé álltam. Idegesen dobogott, és fújtatott, de nem támadt meg. Óvatosan a fejére tettem a kezem és megpróbáltam nyugtatni - Nincs semmi baj. Nme bánt senki, oké? Vigyázni fogok rád. - mondtam neki, bár kétlem, hogy értett volna bármit is, de egy próbát megért.

- És most hogyan tovább Jáz? - kérdezte Luk.
- Már minden rendben van, úgyhogy indulás vissza. Éhes vagyok - nyafogtam mire mind a hárman kiröhögtek.
Visszamentünk a palotába, ahol már mindenki tiszta ideg volt, de miután egy kis magyarázatot adtam nekik megnyugodtak. Megvacsiztunk, majd felmentem a szobámba és leültem az ágyamra egy rakás könyvvel. A telefonom mellettem pihent és késztetést éreztem arra, hogy felhívjam Josht. Gyorsan kikerestem a számát és tárcsáztam.
- Kérlek, vedd már fel - sürgettem úgy kb a 10 kicsörgés után, majd hangpostára ment.
- Jelenleg nem vagyok elérhető, kérem hagyjon üzenetet. Köszönöm - Basszus, ha nem mondja a rögzítő komolyan hülyén halok meg. Kis zsörtölődésem után, rámondtam az üzit és kinyomtam. Még azért megpróbáltam elérni a héten, de vagy kinyomott vagy a rögzítővel beszéltem. Szerintem egy életre meggyűlölt.

Josh szemszöge:
 Két nap telt el vallomása óta. Mivel nem tudtam magammal mit kezdeni, megkértem Aaront, hogy jöjjön Párizsba. Drága barátom azonnal repült, aminek nagyon örültem, majd miután megérkezett kiöntöttem neki a szívem.
- Egyszerűen nem tudom elhinni. Annyi együtt töltött éjszaka után mégis Damont választotta. Hogy lehettem ennyire hiszékeny? Bedőltem egy hülye kis hercegnőnek, ez annyira rám vall - szidtam magam Aaronnek. Szegény srác nem is érti mit mondok.
- Haver, ácsi. Mi van?
- Jázmin Damont választotta, helyettem. Hát most őszintén a hátam közepére sem kívánom.
- Nem gondolod, hogy volt valami alapja a döntésének. Esetleg érzelmileg jobban együtt vannak, vagy esetleg lefeküdtek.
- Kösz, Aaron. Mostmár sokkal jobban vagyok - mondtam gúnyosan. - Jó azt tudtam, hogy ha tehetné akkor apám közelébe sem menne, de ez....
- Várjál csak...Akkor itt most nem őt kéne hibáztatnod, hanem apádat. Ő akarta mindenáron, hogy együtt legyetek.
- Hát akkor bekaphatja. És még ő lenne felháborodva ha lemondanék a trónról ezek után. - válaszoltam tömören, míg ő csak pislogni tudott.
- Azt nem teheted, főleg nem egy lány miatt. Ööööö.....haver, csörög a mobilod. Nem kéne felvenned? - kérdezte; megnéztem a hívót és megvártam míg rögzítőre megy, majd letette.
 Még beszélgettünk egy ideig, majd hullafáradtan ledőltünk aludni. Másnap kaptam egy hívást, ami kellemetlenül érintett.
- Halló, itt Joshua Delon. Miben segíthetek?
- Szia Josh, itt Damon. Mielőtt kinyomnád, szeretném, ha tudnád Jázmin maga alatt van  a döntése miatt.
- És ez miért is érdekel ez engem? - kérdeztem tettetett megvetéssel, azonban a szívem nagyot dobbant a, miszerint Jázmint mégis érdekelhetem.
- Tudom, hogy nem akarsz vele beszélni, de értsd meg ezzel csak magadnak ártasz. Mióta hazajöttünk esténként sír és magát hibáztatja, hogy utálod. Ezért kérlek beszélj vele, vagy ha más nem akkor gyere el a bálra.
- Milyen bálra?
- Ez, amolyan istenhozottújraköztünk bál. Ha másért nem is, akkor legalább azért, hogy megbeszéljétek a dolgokat. Ja és apádnak ne szólj. Értve vagyok?
- Aha akkor ott találkozunk....Várj mikor is lesz pontosan?
- Szombaton a címet meg átküldöm SMS-ben - fejezte be és kinyomott.
 Nem sokkal később meg is kaptam  a pontos címet és készülni kezdtem az utazásra.

Jázmin szemszöge:
 Már két napja hatalmas a nyüzsgés, így a csajokkal nem nagyon mászkáltunk, nehogy láb alatt legyünk. Szombat reggel azonban szól Giorgone, hogy készen vannak a ruhák. Azonnal meg akartam nézni, de nem engedte, így türelmesen vártuk a szombatot.
 Szerencsénkre hamar eljött. Kora reggel keltünk, megreggeliztünk. Elvégeztük a szükséges teendőinket, majd egyenesen a varrodához mentünk. Sajnos Giorgone csak 10-re ért oda, ezért majdnem 3 órát vártunk a helység előtti váróban. Mikor végre megjött, és mint az eszelősök, úgy rohantunk be utána. A ruhákat gondosan letakarták, így nem láttunk semmit, majd egyesével leleplezte azokat.
- Giorgone..ezek elképesztőek lettek. Ilyet egy tervező sem képes alkotni, ilyen rövid idő alatt, és ilyen minőségben. Bámulatos vagy te is és a ruhák is.
- Köszönöm, kedvesem - válaszolta, majd szólt néhány szobalánynak, hogy segítsenek felpróbálni a ruhakölteményeket.
 Alyson ruhája egy kék selyem darab volt, amit gyöngyök díszítettek; Maryon ruhája sötétlila, enyhén kivágott ruha lett; Kim ruhája római fazonú lett; Lin rózsaszínű ruhája egyszerűséget sugárzott míg Alexa világos mályva ruhájáról sütött a vidámsága. Ezekkel szemben az én ruhám piros volt, drágakővel kirakott és a rangomat sugározta, amit kissé feltűnővé varázsolta a kinézetem, de nem igazán érdekelt, hisz a bál inkább rólam szólt.
 Miután kigyönyörködtük magunkat a ruhákban levettük és felmentünk készülődni.Délben néhány szobalány felhozta az ebédet, majd elsiettek. Ezek után megkajáltunk, majd a hajunkat kezdtük megcsinálni. Lin egyszerűen hullámokba rakta és eltűzte, Kim virággal díszített, Alyson és Maryon ugyanolyat csinált, mondván gyorsabb és egyszerűbb így, mintha különbözőt csináltak volna, Alexának kétfonatos lett, míg nekem kicsit göndörítették és fonták, majd végül felkontyolták. A sminkek egyszerűek lettek, majd kis segítséggel felvettük a ruhákat. Mire mindenki teljesen elkészült, már idő volt, így a fiúkkal együtt lementünk a bálterembe.
 Mivel hercegnő vagyok, így Damon volt a párom és mi mentünk le utolsóként a helységbe. Már nyitották a kétszárnyú ajtót előttünk, mikor megtorpantam és egy kis türelemre intettem az őröket. Damon kicsit furcsán nézett rám.
- Minden rendben?
- Aha, csak izgulok, de nagyon. Szerinted hogy fognak reagálni rám? És ha mást vártak?
- Nyugi, mindenkit el fogsz varázsolni és nem lesz semmi probléma.

 Miután befejezte, megcsókolt és beléptünk a terembe. Hatalmas ováció fogadott, ami egy pillanat alatt elfeledtette velem a gondokat. A tánctér közepére mentünk, ahol Philip már várt és felém nyújtotta a kezét.
Elkezdtünk táncolni az andalító zenére, majd lekértek mások is, így elengedett. Mire 5 szám lement eszméletlenül elfáradtam. Leültem a többiekhez és beszélgetni kezdtünk. Nem sokkal később egy álarcos fiú állt meg mellettünk, majd felkért táncolni. Mondhatni nulla kedvem volt hozzá, de valami miatt mégis igent mondtam. Táncoltunk, én kérdezgettem, de nem válaszolt. Mikor vége lett a számnak az erkély felé húzott, majd levette az álarcát. Először azt hittem szívinfarktust kapok, de nem ez történt.
- Josh! Ezt nem hiszem el. Te itt? Mégis mikor és hogy...?
- Sajnálom - mondta, majd mikor leesett neki értetlenségem oka folytatta - Sajnálom, hogy nem vettem fel, sőt még nem is hívtalak. Dühös voltam rád. Azt hittem csak játszottál velem, de mostmár tisztán látok mindent.
- Értem...Ugye ennek köze van Damonhöz? - kérdeztem mire aprót bólintott.
 Hirtelen érzelemkitörésemet nem tudtam mire vélni, de olyan szorosan öleltem magamhoz, mintha attól félnék elmegy. Egy pár pillanat alatt felocsúdott a meglepetésből és visszaölelt. Ekkor halk köhintést hallottam a hátam mögül, így megfordultam. Szembetaláltam magam a megmentőmmel, vagyis Damonnel, akit miután kibontakoztam Josh karjai közül, olyan szenvedélyesen csókoltam meg mint még soha.
- Gyerekek, menjetek szobára - hallottam meg Josh rosszalló hangját, de  mosoly bujkált szavaiban.
 Visszamentünk a táncoló tömeghez és immár a teljes csapattal beszélgettünk. Olyan éjfél körül a terem elsötétült, én Damon és Josh közé szorulva vártam, hogy történjen valami. Nem kellet sokat várni, mert az egyik ajtót megvilágítottak, majd kinyílt és legnagyobb meglepetésemre Charles lépett be rajta és egy igen megviselt nő. Mikor a nő a szemembe nézett összeszorult a gyomrom. Anyámat láttam, habár nem a legjobb állapotában, de legalább életben volt.
- Milyen kár, hogy miket meg sem hívtak, ugye Lucy? - anyám nem válaszolt. - Ugye milyen szép lett - mondta Charles és belém biccentett. Anya még mindig nem válaszolt, de merőn nézett.
 Annyi év után ismét láthatom Őt és hirtelen rám szakadt a világ minden fájdalma és szenvedése, hisz eddig a családomat halottnak hittem és ez most nagyot változott. A fiúk szorításából kilépve, léptem pár bizonytalan lépést feléjük, de Phil megállított. Közénk lépett, majd megszólalt.
- Hogy tehetted ez vele? - kérdezte, miközben rám mutatott. - Elhitetted vele, hogy meghaltak a szülei és a testvére, majd megjelensz  a nővéremmel és azt hiszed ezzel minden el lett intézve?
- Természetesen nem gondoltam ilyet.
- Hát persze, hisz képtelen vagy normális épeszű gondolkodásra.
- Jázmin? Tényleg te vagy az kislányom? - kérdezte anya, majd kiszakítva magát Charles karjai közül elindult felém.
- Anya- leheltem, mikor hozzám ért és szorosan magához ölelt. - Soha többet ne hagyj egyedül? Hol vannak apáék? Nem változtál semmit sem az emlékeimhez képest, csak kicsit idősebb lettél.
- Kincsem! Akkor sem hagynálak magadra, ha kérnéd. De ígérd, meg hogy kitartasz még egy kicsit - mondta, majd ellépett mellőlem és Philhez fordult.
 Soha nem fogom megérteni, mire értette, de a következő pillanatban homályosulni kezdett minden, majd teljes sötétség. Remélem nem csak álmodtam, mert azt nem tudnám elviselni.